Send As SMS

Bandi Kalandjai :)

My Photo
Name:Bandi
Location:Boulder, Colorado, United States

Ide kéne írni valami hülyeséget, de ezt most kihagyom :)

Wednesday, March 30, 2005

Alakul

Végre megkaptam az új bankkártyámat (Wells Fargo), holnap meg jönnek bekötni az internyetet!! Ugyan internet elérésem eddig is volt, de csak úgy, hogy van pár wireless antenna a közelben, és a számítógépem automatikusan csatlakozott a hálózathoz, de hát a jelerősség nagyon gyenge, és emiatt legtöbbször egyáltalán nincs kapcsolat. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább beköttetem rendesen, és akkor nem kell izgulni, hogy legyen térerő. :)

PSP

Gondolom sokan nem hallotattok róla, de pár napja Japán után már az USA-ban is kapható a Sony csodagépe, a PSP (PlayStation Portable)! Ez az a szerkenytű, amire az előző munkahelyemen a programot írtam. Ugyan én már nem vagyok Ready At Dawn alkalmazott, de én is kaptam egyet a cégtől ajándékba. Teljesen furcsa érzés a kezembe venni. Igaz ugyan, hogy az én irodámban volt a prototípus, és majd fél éven keresztül minden nap rajta dolgoztam (előtte meg emulátoron), de mégis teljesen más a szépen becsomagolt, végleges "utcai" verziót megfogni. Ennél már csak az lesz jobb, ha majd meglátom a játékunkat (ami még mindig "confidential" állapotban készül). Én nem vagyok túlzottan nagy rajongója a mobil játéknak, de azért ez a kis gép tényleg lenyűgöző. A "value pack"-hoz tartozott egy játék, egy demó lemez, meg a Spider-man 2 mozifilm!! Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a film fantasztikusan jól néz ki ezen a kis képernyőn, ha felveszem a fejhallgatót, teljesen bele tudok feledkezni a nézésébe!

Az asztalos

Vettem egy íróasztalt, meg egy széket a lakásba (eddig a számítógépem is a konyhaasztalon volt :), hát nem kis kaland volt összerakni! Két estémbe telt, és patakokban folyt rólam a víz, de büszkén jelenthetem, hogy végre elkészült!! A kezem is szépen feltört, ami mondjuk nem csoda, mert több, mint 80 facsavart kellett beledolgoznom az anyagba! Persze az én billentyűzeten edződött kezeim esetén amúgysem várna mást az ember, de akkoris. :) Ezekután persze a székem összeszerelése már pár perces legózás volt. De lényeg, hogy most már itt ülök kényelmesen az asztalkám mellett! Ez lehet, hogy otthonról viccesnek hangzik, de nekem mióta kijöttem nem volt egy normális asztalom (a szobámban legalábbis), mindig ágyon ülve, szekrényen, vagy a földön írtam. Úgyhogy nálam ez most nagy esemény! Ünnepnap!! :-D

A kuckó

2301 Pearl Street #67: az első sajátbejáratú albérletem!! Nagyon klassz, a második emeleten van, magastetős, egy légteres (nincsenek belül ajtók, csak a fürdőszobához), felszerelt konyha (hűtő, sütő), mosógép, mosogatógép (ezt nem szoktam használni), fürdőszoba, szárítógép, stb.. A "hálószoba" úgy néz ki, hogy a konyha tetején van, és létrán kell felmászni! :) Nagyon buli! Ja, és van kandalló is, a tüzifáért ki kell menni a város szélére, a tulajhoz, akinek a háza már jócskán 2000 felett van (meg is jegyezte, amikor hallotta az öreg Saab-omat lihegni, hogy volt már akinek elkezdett füstölni a kocsija odafent :). Van szép nagy erkélyem is, amiről pont rálátni a Flatirons nevű jellegzetes sziklaképződményre (ez Boulder "névjegye"), az erkély alatt meg patak csordogál. Nagyon hangulatos, bár néha egy kicsit nagy a forgalom. Az épület alatt meg van fedett garázs, szóval igazán fullextrás hely. Az előző lakó hagyott itt egy csomó béna kacatot, aminek először még örültem, de azt hiszem ki fogom dobálni mindet, és lecserélem őket a saját cuccaimra. Mivel eddig bútorozott lakásban éltem, most mindent előröl kell kezdeni. Már vettem evőeszközöket, tányérokat, terítőt, stb... végre már a hűtőszekrény is tele van (az előző lakó hagyott benne pár üveg sört, nem sejtette, hogy én nem iszom :).

Saturday, March 26, 2005

Gimme all your money!

Gyűűlölöm az adóbevallást!! AAaááá!! :)

A Terv

Arra gondoltam, hogy én is kipróbálom ezt a "bloggolást", és megpróbálok majd ide írni rövidke beszámolókat az érdekesebb (vagy néha unalmasabb :) eseményekről, talán valami napló stílusban. Ugyan írhatnék a saját weblapomra is, de azt sokkal macerásabb karbantartani...

Az indok pedig az, hogy rájöttem, hogy nekem az ilyen "tömeges levélírás" elég macerás dolog, leginkább azért, mert sokan vagytok, és mindenkinek másak az előismeretei, meg az érdeklődési köre (van akit a számítástechnika izgat, van akit a múzeumok :), és így nehéz olyan levelet gyártani, amiben sok érdekes is van, és mindenkinek megfelel. Ráadásul emiatt picit személytelen is lesz, amit nem szeretek. Ehelyett inkább ide írom majd az általános eseményeket, és nektek meg megpróbálok egyenként, rövidebb, de személyre szabott leveleket komponálni. Az sokkal jobb lesz! :)

A fényképeket továbbra is a http://photos.yahoo.com/qenfyo címre fogom feltenni, mert megintcsak az a legegyszerűbb. Viszont oda az album címeket, esetleges kommenteket angolul írom majd, mert azt az itteni barátaimnak is szeretném megmutatni, és amíg ti tudtok angolul, ők nem beszélnek magyarul (illetve páran már egész jól ki tudják mondani a hupikék törpikéket, haha :))

Persze ez csak a terv... hogy ebből mi lesz, azt még én sem tudom, mindenesetre most még jó ötletnek tűnik! :)

Friday, March 25, 2005

teszt

hahó, esik a hóó.. :)