Send As SMS

Bandi Kalandjai :)

My Photo
Name:Bandi
Location:Boulder, Colorado, United States

Ide kéne írni valami hülyeséget, de ezt most kihagyom :)

Thursday, December 15, 2005

történések

A múlt heti -20 fok nagyon komoly volt, az aksim végleg megadta magát, ki kellett cserélni. Kaptam helyette jó kis Interstate MegaTron aksit. Igazi texasi gyártmány.:) Állítólag nagyon jó, 75 hónap rá a gari, azt hiszem ez nekem elég is lesz. :) Mindenesetre így legalább azt is megtanultam, hogyan kell az autót másik kocsiról elindítani. Na nem mintha túl bonyolult lenne, de eddig még sosem csináltam. Még ezen a napon rá is hajtottam valamire, aminek az eredményeképp egy irtó nagy csavar ment bele a jobb első gumimba (akkora volt, hogy éreztem, ahogy üt minden egyes keréfordulatnál!). Szerencsére a belsőbe nem ment bele, így nem durrant ki a kerék, de a lyuk akkora volt az abroncsban, hogy jobbnak láttam kicserélni az egészet.. Úgyhogy most új aksim, meg bal elsőm van (Firestone Affinity). Most már jöhet a jégkorszak! :-P
Más. Már egy jó ideje kerestünk egy belevaló programozót, aki belépne a csapatba. Hát nem mondom, irtó nehéz jó embert találni! De úgy tűnik, hogy most végre sikerült! Nem akarom elkiabálni, de ez a srác tényleg nagyon ígéretesnek tűnik. Na majd meglátjuk.
Ja, ma megkaptam az első credit kártyámat is!! Eddik csak ún. debit kártyám volt, de most már igazi Wells Fargo platinum creditre is jogosultnak láttak :) Ez azért jó, mert ez már azt jelenti, hogy kezd nőni a creditem (megbízhatóság)! Itt, Amerikában hiába van pénzed, kredit nélkül senki nem bízik benned (ezért volt, hogy annó $500 letétet kellett volna befizetnem egy mobilos előfizetésért!!). Úgyhogy ez jó hír!
Esténként próbálok futni, de ebben a hidegben elég trükkös. Nagyon kell vigyázni, hogy ne izzadjak meg nagyon, de ez azt jelenti, hogy csak lassan futok meg sok pihivel.. megyek is egy kört most :)

Friday, December 02, 2005

Híradó, Boulderből

Hol is kezdjem? Itt a tél. Hó ugyan Boulder-ben most éppen nincs, de fent a sípályákat már vastagon beteríti a "fehér arany". Azért hívják így, mert a hegyek között sok település anno bányaváros volt. Az arany ideje azóta lejárt, de van helyette finom porhó! :) Névnapomra meg is leptem magam egy síszemüveggel (szülinapra meg egy sínadrággal), úgyhogy lassan összeáll a felszerelés. Lécet meg cipőt még nem akarok venni, inkább majd csak kölcsönzöm, mert venni nagyon drága mulatság, és egyelőre abban is csak reménykedem, hogy egy-két alkalommal el tudok majd menni egy-egy napra síelni..

A város már karácsonyi hangulatban pompázik, az utcák szépen ki vannak világítva, a Pearl Street is gyönyörű. A Flagstaff étterem mellett a hegyoldalban meg lámpákból kiraktak egy hatalmas nagy világító csillagot. Még a város másik végéből is simán látszik. Holnap este tervezem, hogy felmegyek, és közelebbről is megnézem.

Képzeljétek, múltkor kimentem egy kicsit a friss levegőre sétálni, és egyszer csak látom, hogy a járda mellett a füvön egy nyuszi meg egy mókus kergetik egymást!! Hogy melyik kergette melyiket, azt nem tudtam megállapítani, de szerintem ők sem voltak teljesen biztosak benne. Körbeszaladták egymást aztán a nyuszi eltűnt a bokorban. A legjobb, hogy mindeközben én ott álltam, de rám se bagóztak. :)

Múltkor az erkélyemre is jött egy mókus, és adtam neki enni (kis műzlidarabkákat). Nagyon édi volt, ahogy két lábra állva, kezecskéjében megfogta a darab ennivalót, és úgy rágcsálta. Úgy látszik nagyon ízlett neki. Kicsit azért félénk volt, mindig tisztes távolságot tartott, de ki tudja, hátha idővel felenged :)

Most viszont éppen felújítják a tetőt felettem, ami nappal kopácsolással jár, meg az erkélyem is tele van tetődarabokkal :)) úgyhogy nem hiszem, hogy egy ideig visszajön.

Hétfőn meg lesz Extreme Measures koncert az egyetemen! Ez egy egyetemistákból álló énekes csapat, akik csak a hanguk segítségével játszanak el számokat. Alíg várom!!!

Volt Thanksgiving (hálaadás) is, Tom-ék barátainál, Jeff-éknél voltunk. Nem volt túl nagy felhajtás, de jó volt. Beszélgettünk, meg közben a kisgyerekeknek tanítgattam, hogyan kell szappan-buborékot fújni :) A beszélgetés alatt felmerült egy kis helyi politika is. Hát, lényeg az, hogy a politika az mindenütt ugyanolyan szennyes, és indulatoktól nem mentes. Ahogy látom, errefelé a legtöbb embernek az a véleménye, hogy az összes politikus hülye ökör. :))

Más: futás. Hát az edzéssel mostanában egy kicsit lemaradtam, de nem a tél miatt, hanem csak az általános túlelfoglaltság :) miatt. De szeretnék most jobban rákapcsolni, egy kis téli hideg idős edzés jót tenne.

Ja, errefelé egyébként valami okból iszonyat száraz a levegő. Így kénytelen voltam beruházni egy ultrahangos párologtatómasinára, amiből látványosan ömlik a gőz éjjel-nappal. Sajnos még ez is nehezen bírja bepárásítani a lakást, de azért sokat javít. Érzem is a különbséget, ezelőtt reggelente mindig nagyon száraz volt a torkom meg a nózim, de most már sokkal jobb.

Ahh, Autóclub (AAA).. Ugye még nyáron átálltam a coloradoi autóclub-ra és kértem a californiai beszüntetését. Azóta nyakba főbe kaptam a leveleket Californiából, hogy fizetni kéne, második felszólítás, utolsó felszólítás, világvége.. és mindezek után, múlt héten végre megkaptam a visszaigazolást, hogy beszüntettem a szerződést, és visszakapom a hátralevő időből megmaradt pénzt: négy (azaz 4) dollárt!! Na, ennyit a bürokráciáról, ehh..

Hmm, most nézem az előző írományomat a Serenity-ről. Hát végül mégsem vetítették le a Serenity-t szép kis hazánkban. Egyetlen egyszer sem. Szégyen gyalázat. Persze, később biztos meg lehet majd venni DVD-n, letölteni netről, stb.. de azért a mozihangulat az más. De sajnos ez van. :( Próbálnák meg a Harry Potter-t nem vetíteni, kitörne a forradalom :))