Bandi Kalandjai :)

 My Photo
Name: Bandi
Location: Boulder, Colorado, US

Ide kéne írni valami hülyeséget, de ezt most kihagyom :)

Friday, January 05, 2007

Visszaút

A visszafelé utam elég izgisre sikerült. Már a Ferihegyi reptéren ért az első sokk, ahol valaki teljes nyugalommal ketrecestül átnyomott egy cicát a röntgenen..
Budapestről először Amszterdamba repültem. Ez egy Malév által üzemeltetett járat volt. Én nagyon meg voltam vele elégedve, finom sütit kaptunk, és meleg ételt, ami szokatlan az ilyen rövid úton.
Amszterdamban már komoly vizsgálaton esett át mindenki, aki az amerikai gépre szállt. Minden felszállóval egyenként elbeszélgettek. Megkérdezték, hová megyek, meg miért, meg hogy ki pakolta össze a táskámat, ki vitt ki a reptérre, meg ilyenek. Sok embert meg is motoztak, az amcsikat sem kímélték. Egy nagy csapat amerikai kiscsaj is jött egy csoportban, először azt hittem, hogy egy sorority jött Amszterdamba szilveszterezni, de aztán kiderült, hogy valami válogatott hokicsapat volt :). Azt mondták, hogy a németek és a csehek két-két csapata ellen játszottak, és megverték mindet. Na, ők biztos jól koriznak! :)
Innen az NWA (NorthWest Airlines) repített Minneapolisba. Ez volt a legjobban felszerelt gép, amivel valaha utaztam. Minden utasnak saját LCD monitora és távirányítója volt. Több, mint harminc mozifilm közül lehetett válogatni, hogy mit szeretnék nézni. Voltak multiplayer táblás és quiz játékok is, interaktív térkép, stb.. Szóval nem unatkoztam, egyáltalán nem is aludtam az egész úton, még a könyveimet sem vettem elő, mert mindig volt mit csinálni. Így aztán gyorsan elrepült a 9 óra. A kaja itt is szuper volt, az ilyen hosszú utakon általában kétszer adnak meleg ételt, meg közben mindenféle apróságot. Adtak finom fagyit is, ami nagyon ízlett.

A leszállás viszont hajmeresztő volt. Nagyon erősen ingott a gép ahogy a leszálláshoz készülődtünk. Én a folyosó mellett ültem, de azért kiláttam picit az ablakon, és feltűnt, hogy már jócskán a leszállópálya felett voltunk, de még túl magasan, és még mindig nagyon ingott a gép. Már arra gondoltam, hogy talán megyünk egy újabb kört (ritkán szoktak ilyet csinálni), amikor a pilóta egy határozott mozdulattal lenyomta a gépet a földre. Nagyot nyekkentünk, még csak fél lábbal voltunk a földön, és az egész repülő elkezdett oldalra dőlni! Ez nagyon ijesztő pillanat volt, nem is tudom szavakkal leírni. Mindenki felszisszent (én egy pillanatig szentül meg voltam győződve, hogy fel fogunk borulni), de aztán valahogy mégis visszaálltunk egyenesbe. Ekkor jött az iszonyatosan erős fékezés (gondolom ekkor már a pálya vége felé lehettünk, és még mindig nagyon gyorsan jöttünk). Szóval ez nem volt semmi. De szerencsésen túléltem.

Ezután jött az immigrációs procedúra. USA-ba való belépéskor mindig hosszú sorokban kell várni, mire az ember sorra kerül egy immigrációs tisztnél. Hosszú magyarázás után megértette, hogy miért van három különböző vízum papírom és beengedett. Sajnos (vagy inkább szerencsére!) csak ekkor vettem észre, hogy rosszul töltötte ki a papíromat, és visszatérésnek az első vízum dátumát írta, idén Februárt... Na, próbáltam visszamenni, de azt mondták, hogy azt már nem lehet, menjek ebbe a helyiségbe, ahol a problémás esetekkel foglalkoznak. Itt aztán elismerték, hogy rossz papírt adtak, és némi bürökrácia után kezembe nyomtak egy másikat, ami már 2010-ig szólt. Fellélegeztem, és elindultam a csomagomért (belépéskor le kell venni a gépről vámvizsgálat miatt). Mire a vámhoz értem, már gyakorlatilag csak pár utas lézengett ott.
Itt vagy háromszor megkérdezték, hogy van-e nálam szalámi/kolbász meg ilyenek. Kitartó tagadásom jutalmául aztán fájdalommentesen átengedtek a vámon. Innen aztán rögtön átterelgettek az átszállók oszlopába. Itt vissza kellett raknom a csomagomat a futószallagra, hogy folytathassa útját Denver felé. Nekem meg újabb biztonsági ellenőrzésen kellett túljutnom.

Mindennek köszönhetően szépen le is késtem a Denveri járatomat. De kedvesek voltak, és rögtön átírtak egy United gépre, ami alíg egy órával később indult. Itt meg egy olyan nő mellé kerültem, aki már felszállás előtt benyomott pár töményet, és még így is reszketett a félelemtől. Elsztoriztam neki a leszállásos kalandomat, nem biztos, hogy jó ötlet volt :) Szerencsére ez már nagyon síma út volt. A leszálláskor ugyan bemondta a pilóta, hogy ne ijedjünk meg, ha látunk egy másik gépet a közelünkben, mert egyszerre ketten fogunk leszállni és ez normális procedúra.. Én amúgysem láttam, mert a másik oldalon ültem. Leszállás után viszont kiderült, hogy túl korán érkeztünk, és még folgalt volt a gép helye. Így aztán még helyben dekkoltunk egy jó ideig.

Denverben aztán megkezdődött a csomagvadászat. Kezdetben azt sem tudtam, hogy most akkor a NorthWest vagy a United hozza a csomagomat, és hová. A denveri reptér elég nagy, vagy húsz futószallgon jönnek a csomagok egyszerre. Azt mondták, hogy annál a légitársaságnál kell mindig keresni, akivel én érkeztem. Ha a csomag mással jött is, oda fogják átvinni.
Hát, én vártam, és vártam.. de a csomag csak nem jött. Ekkor újabb sorállás, újabb bürokrácia az elveszett csomagok pultjánál. Itt "megnyugtattak", hogy halvány gőzük sincs, hogy hol lehet a csomagom, de hogy majd kiküldik, ha meglesz. Így aztán kénytelen voltam csomagok nélük elindulni haza. Felűltem szépen a SkyRide-ra (ez egy spéci buszjárat Boulder és a repülőtér között), ami visszahozott Boulder-be. Ez elvileg fizetős, de késő este volt, és azt mondta a sofőr, hogy csak szálljunk fel, most ingyenes..

Szóval ez volt a visszaút dióhéjjban. Szerencsére azóta már megkaptam a cuccomat, úgy tűnik, hogy semmi sem hiányzik. Így aztán végül minden jól sikerült! Mi meg időközben már át is költözünk az új irodánkba. Nagyon szép hely, de erről majd legközelebb írok.